Kingdom Come: Deliverance II – A középkori Red Dead Redemption 2

Mindig büszkék vagyunk, ha térségünkből, számunkra is ismerős motívumokkal kerül a világpiacra egy videójáték, és bár akkora klasszikus nem lett belőle, mint a The Witcher 3-ból, még izgalmasabb alkotás a Kingdom Come: Deliverance. A cseh Warhorse Studios műve valós történelmi eseményt, Luxemburgi Zsigmond Cseh Királyság elleni támadását dolgozza fel, centrumban egy vicces és érdekes egyéniséggel, Henryvel. Hősünket irányítva, az invázió elől menekülve is gyakran hallhattunk ismerős, ízes magyar káromkodásokat. A KCD persze korántsem csak ezért érdekes, árad belőle a középkori hangulat, a nem is RPG-ket, hanem szimulátorokat idéző játékmenet pedig igazán hardcore, élen a harcrendszerrel, amelybe sokaknak beletört a bicskája. Semmi vész, mert ezen rengeteget finomított a Warhorse a második részben, ami több mint méltó folytatás néhány komolyabb, de nem bitófáért kiáltó hibája ellenére is.

Bohém rapszódia

A Kingdom Come: Deliverance 2 mintegy ott folytatja a sztorit, ahol az első rész abbahagyta, azaz nem ugrunk túl nagyot az időben, továbbra is a 15. század elején járunk, amikor Luxemburgi Zsigmond lerohanta a történelmi Csehországot, Bohémiát, valamint foglyul ejtette a törvényes királyt és saját fivérét, IV. Vencelt. A magyarokkal (kunokkal) és zsoldosokkal felvértezett sereg pusztításának elszenvedője hősünk, Henry, akiről kiderültek dolgok az első részben, így például az, hogy nem egyszerűen egy kovács fia, hanem olyan státuszú, mint Havas Jon a Trónok harcában, azaz hogy a Zsigmonddal szembeni ellenállás legfontosabb alakjának, Radzig Kobyla nagyúrnak a törvénytelen gyermeke. Ez persze aligha változtat azon, Henry hogyan érez nevelőapja, a kovácsmester iránt, valamint azon, hogy milyen helyet foglal el a 15. századi társadalmi hierarchiában.

Mindezen Henrynek nincs is sok ideje agyalni, mert a beképzelt, szintén apaproblémákkal küzdő ficsúr, Hans Capon testőreként Trosky várába kell utaznia, hogy segítséget kérjenek a nagy hatalmú és befolyásos Otto von Bergowtól. Bár diplomáciai úton vannak és elvileg az ellenség nem fenyegeti őket, gyakorlatilag egy meggondolatlan táborhelyválasztás és banditatámadás miatt balul sül el a küldetésük, legalábbis eleinte. A játék első fele gyakorlatilag arról szól, hogy a legendás Miloš Forman és Jiří Menzel filmhőseihez hasonlóan hogyan bénáznak el mindent, amit csak lehet, vagyis egy darabig a Kingdom Come: Deliverance 2 szatíraként, illetve groteszk történetként működik. De aztán később kapunk tőle pár súlyos és kijózanító pofont, sőt mi több, gyomrost, nagyon el tud komorodni és sötétedni a sztori, ezért is hasonlítjuk a cikk alcímében a Red Dead Redemption 2-höz.

Igen, a Kingdom Come: Deliverance 2 sztoriszinten nagy ugrást visz véghez az elődjéhez képest. Ugyan ez utóbbinak is megvannak a maga emlékezetes és végtelenül vicces jelenetei, de összességében a rendezés és a színészi játék is inkább a Hallmark Channel andalító B-kategóriás kosztümös filmjeit idézi. Nem tudjátok, mi az a Hallmark? Nem baj, a lényeg, hogy ez nem dicséret volt részünkről. A második felvonás történetén és annak megvalósításán minden ízében érződik a fejlődés. Parádés már a nyitószekvencia is annak ellenére, hogy alapvetően a fejlesztők elég olcsó megoldással élnek, hogy az első részben felfejlesztett Henryt megint egy zöldfülű és a városi koldusoknál is alacsonyabb pozíciójú karakterré züllesszék a kihívás és az RPG-élmény érdekében.

De megbocsátjuk nekik ezt a húzást, mert nagyon vicces, ahogy ő és Hans elveszítik a páncéljukat, sőt az alsógatyájuk kivételével minden ruhájukat, majd mocskosan megérkeznek Troskyba, ahol még egy jó nagy adag ürüléket is kapnak a nyakukba, mivel koldusoknak nézik őket. Nos, igen, a középkorban nem volt mód arra, hogy egy adatbázisból lekérjék Hans és Henry neveit a kapuőrök, akkoriban a ruha, a ló, a kard és a kíséret jelentette a státusszimbólumot és a “személyi igazolványt”, amelyeknek Henryék híján vannak.

A Kingdom Come: Deliverance 2 a későbbiekben is megőrzi csehes humorát, ami főleg a magasztosság és az alantasság kontrasztjából, valamint a Henry és a Hans között működő kiváló kémiából ered. Igazi “haverfilm” érzésünk lehet játszás közben, ami a zseniális színészi alakításnak is köszönhető a kiválóan megírt szituációk és párbeszédek mellett, a Henryt és Hansot alakító Tom McKay és Luke Dale kitettek magukért. Bár Hansot szívesen pofán törölnénk a legtöbb alkalommal, roppant szórakoztató, ahogy eleinte ismét kérkedik azzal, neki milyen nemesi előjogai vannak, például egy kocsmai verekedést is ebből fakadó makacssága indukál.

Ugyanakkor ő és Henry is jelentős fejlődésen esik át dramaturgiai értelemben a cselekmény során, így mindkét karakter árnyalatot kap. Egy hatalmas és kijózanító ballépése miatt még Hansot is megsajnálhatjuk, Henry pedig egyre érettebb és bölcsebb lesz természetesen a hathatós közreműködésünkkel, mert ezúttal sem csak a harci vagy a tolvaj skilljei válnak jobbá, a jellemét szintén formálhatjuk. Persze a többi karakter sem semmi néhány visszatérő arccal (Godwin, a részeges expap, a köpönyegforgató Tóth István mint az egyik fő gonosztevő), valamint érdekes újonccal (a femme fatale Katherine, az Oszter Sándorra emlékeztető Otto von Bergow vagy a csehek hőse, Jan Žižka).

A fő sztori amúgy magával ragadó, főleg persze az első területen. Igen, ezúttal két nagy térképen garázdálkodhatunk: Trosky várának környékén, beleértve az erdőket, falvakat, a folyómente festői szépségű tájait; és Kuttenberg, azaz Kutná Hora áll-leejtően látványos nyüzsgő városában és a környező településeken. Ezeket egy jelentős sztorifordulat választja el egymástól, tehát durván a játék első negyven–ötven óráját Trosky, a másodikat pedig Kuttenberg körzetében töltjük, ennek tükrében érdemes a mellékküldetéseket mielőbb teljesíteni. Már csak azért is, mert a korszakot és a miliőt még bővebben bemutató mellékfeladatok legalább annyira kidolgozottak és elbűvölők tudnak lenni, mint a fő történet.

Rendszerkövetelmények

Minimum

  • Op. rendszer: Windows 10 64-bit
  • Processzor: Intel Core i5-8400, AMD Ryzen 5 2600
  • Memória: 16 GB RAM
  • Grafika: NVIDIA GeForce GTX 1060 (6GB), AMD Radeon RX 580
  • Tárhely: 100 GB szabad hely

Ajánlott

  • Op. rendszer: Windows 10 64-bit
  • Processzor: Intel Core i7-13700K, AMD Ryzen 7 7800X3D
  • Memória: 32 GB RAM
  • Grafika: NVIDIA GeForce RTX 4070, AMD Radeon RX 7800 XT
  • Tárhely: 100 GB szabad hely

A harcrendszer tehát megkedvelhető, a mentési rendszer viszont nem. Továbbra sem nagyon értjük, miért érzik úgy a fejlesztők, hogy ha szabadon lehet menteni, akkor az valamiféle halálos bűn vagy legalábbis könnyítés. Igen, ismét Savior Schnappsokat kell felkutatni, de ha van saját ágyunk (Kuttenberg környékén nem nagyon lesz, az első területen jellemzőbb), fontosabb küldetésszakaszhoz érünk vagy kilépünk, akkor a játék automatikusan ment. Az említett löttyből bőven találunk üvegcséket a játék második felében, tehát mondhatják a Warhorse emberei, hogy emiatt ne zavarjon minket a mentési rendszerük. Ám az első 30–40 órában azért megszenvedünk ezzel, hiába, hogy rögtön a bevezető küldetéssorozatban megtanuljuk, miként kell Savior Schnappsot főzni.

Nem olyan régen jelent meg, szintén kelet-közép-európai játék a S.T.A.L.K.E.R. 2, és ez cseppet sem lett könnyebb attól, hogy ha éppen nem lőnek ránk vagy támadnak minket, bármikor elmenthetjük az állásunkat. Ennek fényében teljesen értelmezhetetlen, a csehek miért ragaszkodnak a KCD 2-ben az első rész sokat kritizált rendszeréhez. Nem sokszor történt meg, de volt, hogy fél–egyóra játékunk veszett oda, és nem azért, mert mi nem mentettünk, hanem mert rossz helyen volt az automatikus mentési pont. Egy alkalommal egy összeomlás miatt történt meg ugyanez. Úgy véljük, nem a hagyományos mentés, hanem éppen annak hiánya zökkent ki a középkori élményből. Ha már ragaszkodnak ehhez az alkotók, akkor legalább az összeomlásos bugokat el kellene kerülni, hogy a játékos ne azon görcsöljön a sztori önfeledt élvezete helyett, hogy vajon kárba vész-e akár egyóra is az életéből. Persze ezek nem kerülhetők el egy ilyen komplex RPG esetében, és amúgy PC-n a modderek valószínűleg ugyanúgy meg fogják oldani a korlátlan mentést, ahogy azt a Kingdom Come: Deliverance esetében is megtették. Előre is köszönjük nekik!

Pozitívumok:

  • Remek humor, illetve sötét és érzelmes történet
  • Látványos és kőkemény RPG
  • Gyönyörű grafika
  • Összetett küldetések

Negatívumok:

  • Harcrendszer fejletlensége
  • Bosszantó mentési rendszer
  • Bugok, tartalmi hibák

források: hu.ign.com, store.steampowered.com, kingdomcomerpg.com

További híreink