
A Monster Hunter Wilds letarolta a Steamet – más játékok alig kaptak figyelmet
Azt már a SteamDB adatai alapján látni lehetett, hogy a február 28-án, vagyis pénteken megjelent Monster Hunter Wilds hatalmas siker lett, ezt pedig most a Capcom közleménye is alátámasztotta. A japán cég szerint sikerült mindössze három nap alatt 8 millió példányt eladni a szörnyvadász játékból, amivel a Capcom történetének leggyorsabban fogyó címévé vált.
Ehhez hasonló eredményt az utóbbi évek során a Black Myth Wukong tudott felmutatni, abból 10 millió adtak el három nap alatt. A Capcom eddigi legsikeresebb játéka a 2018-as Monster Hunter World, amiből 2024-ig 23 millió talált gazdára. A Wilds első hétvégi eredményét látva viszont könnyen elképzelhető, a folytatás idővel le fogja taszítani trónjáról a Worldöt.
A Wilds elképesztő népszerűségnek örvend a Steamen, olyannyira, hogy a hétvégén egy ponton több mint 1,3 millió játékos indította el egyszerre – ezzel megdöntve a platform felhasználói rekordját. A PC Gamer szerint ez más játékokra is hatással lehetett, mivel a Capcom szörnyvadászos őrülete elvonta róluk a figyelmet. Ilyen például az OMEGA 6 The Triangle Stars, amely szintén február 28-án debütált a Steamen. Ez a pixeles kalandjáték a Nintendo veteránja, Imamura Takaya kezei alól került ki – ő dolgozott többek között a Star Fox 64 és a The Legend of Zelda: Majora’s Mask művészeti dizájnján is. Ennek ellenére, még a 40%-os kedvezmény sem hozott átütő sikert: a játék eddig mindössze öt felhasználói értékelést kapott.
Közben egy japán indie csapat, az STP WORKS az X-en azt írta, hogy a Monster Hunter Wilds megjelenése óta egyetlen játékot sem adtak el. Bár a poszt inkább ironikus megjegyzésnek tűnik, a legújabb címük egyébként is még tavaly nyáron látott napvilágot.